Kezdem kiheverni az előző posztomban közzétett engem sokközeli állapotba hozó eseményeket, szal ennek örömére újfent a régi hangnemben írok, vagyis próbálok. Mármint írni, mert tán zenekarral is kéne, de még mindig nem jött össze... Na majd egyszer. Azon gondolkoztam, hogy miért nem gondolkozok. De ha azon gondolkozok, hogy miért nem gondolkozok, azt nem lehet. Mivel ezesetben a gondolkozásom tárgya hamis lenne, és a hamis dolgok rosszak. Tehát én akkor valami rosszra gondoltam. Mondjuk egy erdőtűzre, vagy egy földrengésre, vagy a gyilkos, vérszomjas, emberevő, ronda töritanárok inváziójára. De ha azokra gondolok, akkor félni fogok, hogy valamelyik bekövetkezik, vagyis nem fogok többet rágondolni, ergó nem gondolkodnék többet. De nem gondolkodni csak azok szoktak, akiknek nem úgy funkcionál az agyuk. Akkor az én agyam nem funkciónál, ergó agyhalott vagyok. De a zombik is agyhalottak. Azok meg agyakat esznek, akkor én agyevő vagyok? Akkor engem Agyenek hívnak, és az anyósom lányának a jegyese vagyok. Tehát én vagyok Agye vő. De még nem vagyok abban a korban, hogy nősüljek, viszont a zombik nem is nősülnek, mert az a nekrofíliának igen kirívó esete lenne.